2013

 


Ne Gyújts Rá! Világnap (2013.11.18.)

November 21.-én kerül megrendezésre a Ne Gyújts Rá! világnap, melyet az American Cancer Society kezdeményezésére rendeznek meg minden év november harmadik csütörtökön. A Ne Gyújts Rá! világnap fő célja a leszokásra való ösztönzés és az ehhez szükséges segítség biztosítása. Az esemény motiválja a résztvevőket a dohányzás abbahagyására, valamint ismerteti a leszokást elősegítő eszközöket és lehetőségeket. 

Magyarországon a dohányzás súlyos népegészségügyi és nemzetgazdasági probléma, a dohányzás következtében több mint húszezer ember hal meg évente. Ennek több mint egyharmadát a tüdőrák, és közel negyedét szív- és érrendszeri betegségek okozzák. Egy dohányosnak 3-szor nagyobb a halálozási kockázata, mint egy nemdohányzónak.

A WHO adatai szerint Magyarország a férfiak esetében első, a nők esetében harmadik a tüdőrák halálozására vonatkozó standardizált, azaz százezer főre vonatkozó halálozási arányszám alapján.

2012. január 1-jétől megvalósult a közforgalmú zárt légterű helyeken, közösségi terekben a dohányzás teljes korlátozása. 2012. szeptember 1-jétől csak képekkel kombinált egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott dohánytermék gyártható és 2013. január 1-jétől csak az ezekkel ellátott dohánytermék forgalmazható Magyarországon.

2012. októberében európai uniós támogatásból létrehozásra került a Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben.

2013 július 1-jétől a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény (az ún. trafiktörvény) alapján dohánytermékek értékesítése kizárólag olyan, ellenőrzött keretek között működő, más termékeket csak korlátozottan árusító szakboltokban engedélyezhető, amelyekben valóban csak 18 éven felüliek vásárolhatnak.

2013 novemberétől Európai uniós pályázat keretében, országszerte több mint 90 tüdőgondozóban dohányzás leszokást támogató csoportos tanácsadás indul, ezzel egyidejűleg kötelező jelleggel végzik a támogatásban részesült tüdőgondozókban az egyéni leszokás-támogatást is.

Az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központban képzett szakemberek a dohányzásról való leszokást segítő csoportos és egyéni tanácsadást végeznek a lakosság számára ingyenesen hozzáférhető módon, valamint a leszokás támogatás témakörében helyi szakmai és lakossági kommunikációt folytatnak.

A tüdőgondozók dohányzás leszokás támogatásába történő bevonása jól kiegészíti az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központban működő call center munkáját mely továbbra is ingyenesen hívható: 06 80 44 20 44

 


E-cigaretta előzmény 2008-ból, engedély nélküli gyógyszerhatóanyag-forgalmazás(2008.05.07.)

EB-15/2008. (EB-72/2006-2010.)

Jegyzőkönyv*

az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának
2008. május 7-én, szerdán, 10.30 órakor
a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében
megtartott üléséről

"DR. FALUS FERENC tisztifőorvos: Köszönöm szépen. Mi viszonylag határozottan léptünk fel ebben az ügyben, úgy tekintjük a pillanatnyi jogi állásfoglalás alapján, hogy engedély nélküli gyógyszerhatóanyag-forgalmazás zajlik. Az eszköz engedélyezése tisztázatlan számunkra pillanatnyilag, az ezzel kapcsolatos vizsgálat ezekben a percekben folyik, a Közgazdaságtudományi Egyetemen egy egészségnapon jelent meg egy standnál, feltehetően egy hálózatos értékesítés részeként valaki, a mi intézkedésünk következtében, legalábbis a bemutatót és az árusítást megszüntettük, és a hatósági eljárást elindítottuk. Az uniós állásfoglalás is valószínűleg a hatóanyaggal kapcsolatban várható, hogy nem lehet hatóanyagot árusítani, patikában árulhatnák, a megfelelő engedélyekkel adott esetben.

ELNÖK: Köszönöm szépen az állásfoglalást. Tehát az egyik lehetőség, hogy engedély nélküli gyógyszerforgalmazás vagy hatóanyag-forgalmazás történt vagy történik, és ennek megfelelően van lehetőség az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fellépésére. Ez ügyben kérem tisztifőorvos urat, hogy a vizsgálat befejeztével haladéktalanul tájékoztasson bennünket. Másrészt pedig külön is egy nagyon szoros határidővel megkeresem az OGYI-t, illetőleg a fogyasztóvédelmi szerveket. Köszönöm szépen."

http://www.parlament.hu/biz38/bizjkv38/EGB/0805071.htm

 


Dohányzásmentes Világnap alkalmával díjat kapott dr. Orbán Viktor, miniszterelnök (2013.05.31.)

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) által létrehozott díjat, melyet a Dohányzásmentes Világnap alkalmával adnak át, idén dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kapta.

A díjat olyan személyeknek és szervezetnek adják, akik kitartó és jelentős munkájukkal hozzájárultak a világon elterjedő dohányzási epidémia elleni harchoz, a dohányzás visszaszorítására irányuló kezdeményezésekhez és szabályozások létrehozásához.

2012-ben Magyarország jelentős lépéseket tett a dohányzás visszaszorításában, hiszen bevezette a dohányzás tiltását közterületeken. Annak ellenére, hogy Magyarország már 2004-ben aláírta a WHO Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményt, annak bevezetése egy sor sikertelen próbálkozás után, amely elsősorban a különböző szektorokban érvényesülő erős dohányipar hatásnak volt köszönhető, megbukott. Dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökeként fontos szerepet játszott abban, hogy ez a káros állapot megtörjön és biztosította, hogy a dohányzás visszaszorítása elsőbbséget élvezzen a kormány napirendjében.

Dr. Orbán Viktor személyes részvételével és jelentős támogatásával lépett fel a dohányzás visszaszorítással kapcsolatos módosítások mellett, melyek egybehangzóak voltak a WHO keretegyezményével, melynek eredményeként a parlament 2011 áprilisában elfogadta A Nemdohányzók védelméről szóló törvény módosításait. Dr. Orbán Viktor aktívan folytatta támogató munkásságát a törvénymódosítás végrehajtásával és monitorozásával kapcsolatban is, továbbá az elmúlt másfél év folyamán támogatta a dohánytermékek adójának jelentős emelését, az árusítás szabályainak módosítását és a képekkel kombinált csomagolással ellátott dohánytermékek bevezetését.


Német Rákkutató Központ elektronikus cigarettával kapcsolatos tanulmánya (2013.05.22.)
(kivonat)

Termék jellemzői:

  • Az elektronikus cigaretta jelen pillanatban nem tekinthető biztonságos terméknek.
  • A fogyasztó nem rendelkezik megbízható információval a termék minőségét illetően.
  • Az e-cigaretta számos technikai hibával rendelkezik (szivárgó patron, a patron újratöltésénél véletlenszerű a szervezetbe történő nikotin bevitel, lehetőség a véletlenszerű túladagolásra).
  • Néhány gyártó megbízhatatlan vagy részben valótlan információkat ad meg a folyadékról.

Egészségre gyakorolt hatása:

Egyenlőre nincs olyan tanulmány, mely az e-cigaretta hosszú távú egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta volna, azonban általánosan elmondható, hogy a nikotin tartalmú folyadék veszélyes, mert mérgező és függőséget okozó nikotint tartalmaz.

Továbbá elmondható, hogy a nem nikotin tartamú folyadékok sem bizonyítottan ártalmatlanok, ugyanis az összetevők nem feltétlenül biztonságosak hosszú-távú, ismételt belélegzést követően. 

A folyadék összetevői rövid-távon irritálhatják a légutakat, melynek hatására allergiás reakciók léphetnek fel, valamint a hosszú időtartamú, ismételt használat káros lehet az egészségre.

Az e-cigarettában használt folyadék, propilén glikolt és glicernit is tartalmaz, mely anyagok engedélyezettek élelmiszer, kozmetikai és gyógyszerészeti termékek gyártása során, azonban belélegzést követő hatásuk nem ismert. A propilén glikol bizonyítottan szem, torok és légzőszervi irritációt okozhat rövid távú használat során, valamint gyermekkori asztma kialakulásához vezethet. Egy kutatás beszámol egy tüdőbetegségben (lipoid pneumóniában) szenvedő betegről, akinél a glicerin alapú olajos részecskék belégzése miatt kialakult betegség tünetei az e-cigaretta elhagyása után enyhültek.

A fentiekben már említett nikotint tartalmazó folyadék veszélyes, hiszen a benne található nikotin toxikus, 50 mg lenyelése halált okozhat, míg gyerekeknél 6 mg már életveszélyes lehet. Az e-cigaretta folyadék átlagban 6-26 mg/ml nikotint tartalmaz, egy patronban pedig átlagosan 50 ml folyadék található, tehát a véletlenszerű túladagolás főleg gyermekeknél nagy veszélyt jelent. Továbbá, a nikotin bizonyítottan növeli a szív ritmust és vérnyomást, valamint hasmenést és hányást okozhat, illetve a neuro-transzmittereken keresztül függőséget okoz. A placentán áthatolva károsíthatja a magzatot, ezért az e-cigaretta fogyasztása terhes nőknek nem ajánlott. 

Néhány folyadék káros anyagú aeroszolokat tartalmaz (formaldehid, acetaldehid, akrolein, dietilén-glikol, nikkel, krómium, grafit), melyek rákkeltő hatásúak.

A harmadik félre gyakorolt káros hatás még nem bizonyított, mert az e-cigaretta használata során a finom és ultrafinom belélegezhető folyadék részecskék, nikotin és rákkeltő anyagok bocsájtódnak a légtérbe.

E-cigarettát használók:

  • E-cigarettát elsősorban dohányosok és a leszokást fontolgató dohányosok használják.
  • Annak ellenére, hogy az e-cigarettát csak néhány nem dohányzó használja, a termék átvezetheti a fogyasztót a hagyományos cigaretta használatára.
  • Az e-cigarettát a cigaretta használat alternatívájaként, valamint leszokást elősegítő eszközként használják, mert a fogyasztók a hagyományos cigaretta kevésbé káros formájaként tekintenek a termékre.

Leszokást elősegítő eszközként való hatásossága:

  • Az e-cigaretta –függetlenül a nikotin tartalomtól- csökkenti a füst utáni vágyakozást és az elvonási tüneteket.
  • Néhány fogyasztó csökkentette vagy leszokott a dohányzásról e-cigaretta használat következtében.
  • Az e-cigaretta hatékonysága, mint egy fenntartható leszokást elősegítő eszköz, még nem bizonyított.

Termék-szabályozás:

  • Több információra van szükség a termék minőségéről, összetevőiről, fogyasztói egészségre gyakorolt hatásairól, valamint leszoktatást elősegítő eszközként való hatásosságáról. További biztosan megtervezett, objektív és gyakorlott szakértők által kivitelezett kutatásokra van szükség.
  • E-cigarettát gyógyszernek minősülő termékként kell szabályozni, függetlenül a nikotin tartalomtól.
  • E-cigaretta nem terjeszthető gyermekek és fiatalok között.
  • A nem dohányzók védelméről szóló szabályozásokat ki kell terjeszteni az e-cigaretta használtra is.

Jelenleg Magyarországon külön szabályozás vonatkozik a nikotin tartalmú és a nikotint nem tartalmazó e-cigarettákra. „az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény” szabályozza a nikotin tartalmú termékeket, míg „a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény” szabályozza a nikotint nem tartalmazó e-cigarettákat.

Tanulmány:

Electronic Cigarettes – An Overview; German Cancer Research Center: 
http://www.dkfz.de/de/tabakkontrolle/download/Publikationen/RoteReihe/Band_19_e-cigarettes_an_overview.pdf

További információk:

Elektronikus cigaretta GYIK: http://www.fokuszpont.dohanyzasvisszaszoritasa.hu/hu/content/e-cigaretta

Electronic Cigarettes; Library of the Euopean Parliament:
http://www.europarl.europa.eu/eplibrary/Electronic-cigarettes.pdf

 


A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is vizsgálta az e-cigarettákat(2013.05.13.)

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2012. március elsejével rendelte el azt a vizsgálatot, amely az e-cigaretták forgalmazásával összefüggő kereskedelmi kommunikációra, illetve a készletekben árusított, hálózatról működő akkumulátor-töltők biztonsági ellenőrzésére terjed ki.

 

Az ellenőrzések során 10 féle elektromos cigarettából vettek mintát, és ezek vizsgálata során 8-nál állapította meg, hogy az nem felel meg a vonatkozó biztonsági szabvány előírásainak.

5-féle termék az áramütés-veszélyszempontjából közepes kockázatot, 3-féle termék pedig ugyan ezen szempont alapján nagy kockázatot jelent a felhasználók számára.

A területileg illetékes felügyelőségek intézkednek a termékek forgalomból történő kivonásáról.

http://www.nfh.hu/magyar/informaciok/hirek/nap_120307_1.html?query=e-cigaretta


E-cigaretta RAPEX figyelmeztetések (2013.05.09.)

RAPEX az európai fogyasztókat védő riasztási rendszer, amely egyben veszélyes fogyasztási cikkek bejelentésének eszköze is.

E-cigaretta esetében2008-tól 14 esetben történt RAPEX figyelmeztetés. 4 esetben elektromos veszélyre hívták fel a figyelmet az adapterekkel kapcsolatban. 10 esetben a csomagoláson feltüntetett adatokat tartották hiányosnak, illetve megtévesztőnek. (pl. figyelmeztetés hiányzott a toxikus mennyiségű nikotin tartalomról)

http://ec.europa.eu/consumers/dyna/rapex/create_rapex_search.cfm

Görögország(2012): Az e-cigaretta folyadék címkéjén az szerepel, hogynem tartalmaz nikotint, de a vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy az körülbelül 8 mg / g nikotin  található meg benne.

Finnország (2012): A termékhez mellékelt töltő áramütés és tűzveszélyes.

Franciaország (2012) 5 alkalommal adott ki figyelmeztetést, hogy az e-cigaretta folyadék csomagolásán nincs figyelmeztetés, hogy a termék olyan mértékű nikotinmennyiséget tartalmaz, amely bőrrel való érintkezés esetén már a toxikus lehet.

Anglia (2012-ben két figyelmeztetést adott ki, hogy az e-cigaretta egységhez mellékelt töltő (hálózati adapter) áramütés és tűzveszélyes.

Németország (2012): Az e-cigaretta folyadék címkéjén szereplő jelzés alapján (gyümölcs) a termék élelmiszerrel összetéveszthető.

Anglia (2011) három termékkel kapcsolatban is figyelmeztetést adott ki, hogy a termékhez mellékelt adapter áramütés és tűzveszélyes, valamint az e-cigaretta folyadék csomagolásán nincs figyelmeztetés, hogy a termék veszélyes mértékű nikotinmennyiséget tartalmaz.

Anglia (2008): A termékcsomagolásán nincs figyelmeztetés, hogy a termék olyan mértékű nikotinmennyiséget tartalmaz, amely bőrrel való érintkezés esetén már a toxikus lehet, különös tekintettel a gyermekekre.

 


Smoke Free Partnership tájékoztató (2013.04.12.)

Dohánytermékekről szóló irányelv (DTI):Tények, nem kitalációk

A dohányzás a gyerekek és fiatal felnőttek függősége – a DTI segít megvédeni a következő generációt

A dohányosok jellemzően gyermekkorban kezdik, majd válnak függőkké: a dohányosok 70%-a 18 éves kora előtt, 94%-a pedig 25 éves kor előtt kezd dohányozni;

A dohányzás a megelőzhető korai elhalálozás és megbetegedés legfőbb oka, évente 700 000 ember halálát okozza az EU-ban, többet, mint a következő hat ok együttvéve (közúti halál, tiltott kábítószerek, öngyilkosság, gyilkosság, AIDS és munkahelyi balesetek).

Becslések szerint a DTI öt éven belül 2,4 millióval csökkenti a dohányosok számát az EU-ban, ezzel összesen 2 234 munkahelyet tart meg, 4 milliárd eurót takarít meg a gazdaság számára, 506 millió euróval csökkenti éves szinten az egészségügyi kiadásokat és 16,8 millió életévet ment meg.

Az olyan országokban, mint Kanada és Ausztrália, az átfogó dohányzás-ellenőrzési stratégiáknak köszönhetően – mint például a nagyméretű képes egészségvédő figyelmeztetések – évről-évre jelentősen csökkent a fiatalkori dohányzás.

Dohányipari érdekellentétek

A multinacionális dohányipari cégek számára kötelező a részvényesi értékmaximalizálás, aminek következtében ellenállnak a kormányok azon törekvéseinek, amelyek a dohányzás elterjedtségének csökkentésére irányulnak. Az EU és tagállamai felismerték, hogy kibékíthetetlen érdekellentétek húzódnak a dohányipar és a népegészségügy között. Az EU és tagállamai a WHO FCTC (Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezménye) tagjaiként kötelesek biztosítani azt, hogy a dohányipar kereskedelmi és önnön érdekeltségei ne aknázzák alá a dohányzás-ellenőrzési irányelveket.

2000-ben a British American Tobacco (BAT) azt állította, hogy az akkor még csak előkészületben lévő DTI „eltörli” a dohánygyártásban foglalkoztatottakat az Egyesült Királyságban. Ennek ellenére 2005-ben, amikor az Egyesült Királyságban és Írországban 500 munkahely megszüntetésével a BAT elköltöztette a termelését az EU-ból, az általuk kiadott sajtónyilatkozat szerint az ok költségcsökkentés, nem pedig a DTI volt. Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap pedig azt jelezte, hogy a dohányiparban végbemenő létszámcsökkentést elsősorban a globalizáció, NEM pedig a dohányzás-ellenőrzési jogi szabályozás okozza.

A dohányipar érvei a DTI-vel szemben általában nem függetlenül hiteles vagy szakértők általértékelt forrásokból származnak. A DTI-t alátámasztó bizonyítékok népegészségügyi akadémikusoktól és klinikusoktól származnak, függetlenül hitlesek és ellenőrzöttek. Következzenek a dohányipar mítoszainak cáfolatai….

A tájékoztató letölthető: itt.


A dohányzást tiltó szabályozások áttekintése (2013.04.03.)

2009-ben jelent meg az Európai Unió Tanácsának Ajánlása[1] (2009. november 30.) a dohányfüstmentes környezetről (2009/C 296/02), melynek célja, hogy segítsen a Tagállamoknak, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezménye (FCTC) által lefektetett kötelezettségeik teljesítésében. Az Ajánlás értelmében a Tagállamoknak hatásos intézkedésekkel gondoskodniuk kell arról, hogy a lakosságot megóvják a dohányfüst-expozíciótól. Az Ajánlás megvalósításáról a Bizottság 2013-ban jelentést készített[2], mely összefoglalást nyújt a Tagállamok (EU 27) hatályos jogszabályi környezetéről (lásd a mellékelt táblázatot).

A jelentés a hatályos, dohányzást tiltó szabályozásokat színterek szerint csoportosítja. 10 színteret különít el: munkahelyek; zárt közforgalmú helyiségek; éttermek; bárok; egészségügyi intézmények; oktatási intézmények; közösségi közlekedés; hotelek és szállodák; bentlakásos ellátás; büntetés végrehajtási intézetek.

Munkahelyeken 3 ország (Csehország, Észtország, Portugália) kivételével mindenhol tilos a dohányzás zárt légtérben. 7 országban nem lehet kijelölni dohányzóhelyet a munkahelyeken.

Zárt közforgalmú helyiségekben szintén 3 ország (Csehország, Észtország, Portugália) kivételével minden Tagállam tiltja a dohányzást zárt légtérben. Ezen színtéren 12 országban létezik teljes tilalom.

Éttermekesetén lassabban alakul ki minden tagországban az átfogó szabályozás. Csehországban csupán ajánlások vannak, tiltás nincs. További 4 országban csak részleges a tiltás; azonban 10 országban teljes tilalom van életben.

A hotelek és éttermek mellett a bárokban a legkevésbé kiterjedt a szabályozás. 2 országban (Szlovákia, Csehország) nincs tilalom, 8 országban pedig csak részleges a szabályozás. 9 országban teljes a tilalom.

Egészségügyi intézményekben 2 országban részleges a szabályozás, 13 országban teljes a tilalom, 12 országban azonban kijelölhető dohányzóhely.

Az oktatási intézményekben a legátfogóbb és legkiterjedtebb az szabályozás. 16 országban teljes a tiltás, 10 országban csupán kijelölt dohányzóhelyen engedélyezett és csupán Észtországban részleges a szabályozás.

közösségi közlekedés színterein 12 ország vezetett be teljes dohányzási tilalmat és egyedül Észtországban részleges a szabályozás, a többi Tagállamban elkülönített dohányzóhely kijelölhető.

Hotelek és szállodákesetében a bárokhoz hasonló a szabályozási környezet: csak 2 országban (Bulgária, Ciprus) van hatályban teljes tilalom, a Tagállamok 2/3-ában (18 ország) elkülönített dohányzóhely kijelölhető és 6 Tagállam csak részleges szabályokat vezetett be.

bentlakásos ellátás területén sincs kiterjedt szabályozás: Cipruson nincs hatályos tiltás, 3 országban részleges a szabályozás és csupán 4 országban van életben teljes tilalom.

büntetés végrehajtási intézetekre vonatkozóan a Tagállamok többségében (20 ország) kijelölhető elkülönített dohányzóhely, 3 országban részleges a szabályozás és csupán 4 országban van életben teljes tilalom.

Összességében 8 Európai Uniós tagállamban, tehát kevesebb, mint a tagállamok 1/3-ában ugyan szabályozzák a dohányzást, de még nincs életben teljes tilalom egyetlen zárt légterű színtéren sem. Népegészségügyi szempontból jelentős eredmény, hogy hazánk a Tagállamok azon többségéhez tartozik, ahol kiterjedt szabályozás gondoskodik a lakosság dohányfüst-expozíció elleni védelméről.

[1] http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2009:296:0004:0014:HU:PDF

[2] Comission Staff Working Document, Report on the implementation of the Council Recommendation of 30 November 2009 on Smoke-free Environments (2009/C 296/02), http://ec.europa.eu/health/tobacco/docs/smoke-free_implementation_report_en.pdf

 

 


Megjelent a Magyar Közlönyben a 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet A dohánytermékek elõállításáról, forgalomba hozataláról és ellenõrzésérõl, a kombinált figyelmeztetésekrõl, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól (2013.02.23.)

Jelentősebb változások a korábbi hatályban lévő joganyagokhoz képest:

  • gyártók, évente benyújtják a VM nek és az EMMI-nek – elektronikus formában -  a listákat a dohánytermékekben található, valamint a gyártás során felhasznált összes összetevőről és azok mennyiségéről
  • Regisztrációs lap adminisztrációja során másolatot kap az NFH-tól az ÁNTSZ–OTH
  • új adalékanyagoknak a dohánytermék gyártásában való felhasználását ÁNTSZ-OTH engedélyezi
  • NSZSZ és népegészségügyi intézet egészségvédelmi bírság összegéről havi nyilvántartást vezet és a tárgyhónapot követõ hónap 20. napjáig elektronikus úton tájékoztatja az ÁNTSZ–OTH-t
  • konkrétan meghatározott a "Tilos a dohányzás" és a "Dohányzásra kijelölt hely" felirat és jelzés
  • bevezetésre került a "dohánytermék-típusok" kifejezés
  • fogyasztói csomagolási egységen jelölni kell a dohánytermék alfajtáját (ha megkülönböztethető),
  • szabályozza a king size-tól eltérő méretű egységcsomagon a kombinált figyelmeztetés kivitelezését
  • szabályozza rotációt (3 évenként, márkánként)
  • Regisztrációs lap tartalmi elemei bővültek (típus, márka, alfajtaegyedi jellemző)
  • gyártó által a dohány-adalékanyagokról készített összesített listába bekerült két új oszlop a Tárgyidőszak és az E szám (engedélyezett étel adalékanyag)
  • gyártó által a dohánytermékekben és a dohánytermékeken található összetevők összesített listájába bekerült egy új oszlop a Toxikológiai adatok

2013.03.01-től hatályos 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól pontosan meghatározza a felirat jellemzőit:

DOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY

TILOS A DOHÁNYZÁS

A felirat vagy jelzés nyomtatásra letölthető ittPDF

11. § A dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, közterületeket, valamint a nemdohányzó intézményeket a 7. mellékletben meghatározott tartalmú és formájú felirat vagy jelzés alkalmazásával kell megjelölni. A felirat vagy jelzés mérete legalább A/4-es nagyságú. A feliraton vagy jelzésen szereplő „DOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY” és „TILOS A DOHÁNYZÁS” szövegeknek piros színnel, legalább 30 pontos Helvetica Bold, az egyéb szövegrészeknek legalább 18 pontos Helvetica Bold betűmérettel kell készülniük.

20. §

(1) Ez a rendelet 2013. március 1-jén lép hatályba.

(2) Az e rendelet hatálybalépése előtt az Nvt. előírásainak megfelelően kihelyezett, de a 11. §-ban és a 7. mellékletben foglalt előírásoknak meg nem felelő feliratot vagy jelzést e rendelet hatálybalépésének napjától számított 12 hónapon belül kell a 11. §-ban és a 7. mellékletben foglalt előírásoknak megfelelően módosítani vagy cserélni.

 


Dohánytermékek: nagyobb méretű egészségügyi figyelmeztetések bevezetése és az erős ízesítőanyagok betiltása várható (2013.01.10.)

Az Európai Bizottság javaslatot fogadott el a dohánytermékekről

szóló irányelv módosítása céljából. A javaslat elfogadását többéves előkészítő munka előzte meg. A jogszabályjavaslat új elemekkel bővíti, egyúttal pedig szigorítja a dohánytermékek gyártására, kiszerelésére és árusítására vonatkozó szabályozást. Konkrétabban szólva az új irányelv be fogja tiltani a jellegzetes ízesítésű cigarettákat, sodort cigarettákat és füst nélküli dohánytermékeket, és kötelezővé teszi a nagyméretű képes egészségügyi figyelmeztetések elhelyezését a cigaretták és a sodort cigaretták csomagolásán. A jogszabály ezen túlmenően szabályozni fogja a határokon átívelő internetes értékesítést, és technikai elemeket vezet be az illegális kereskedelem megakadályozása érdekében. A Bizottság javaslata értelmében az irányelv olyan termékeket illetően is rendelkezéseket határoz majd meg, melyekre eddig nem vonatkoztak külön szabályok. Példaként említhetők az elektromos cigaretták (e-cigaretták) és a dohányzási célú gyógynövénytermékek. A rágódohány és a tubák címkézésére és összetevőire a jövőben külön szabályok fognak vonatkozni. Nem hoz változást az irányelv módosítása viszont a tekintetben, hogy a szájon át fogyasztott dohány (az ún. snüssz) ezentúl is tiltás alá esik majd.

Miért kell felülvizsgálni a vonatkozó uniós jogszabályt?

A jelenlegi jogszabály, azaz a dohánytermékekről szóló irányelv (2001/37/EK) 2001-ben lépett hatályba. Azóta a tudomány sokat fejlődött, a piac és a nemzetközi helyzet pedig jelentősen megváltozott. Így például ma már új tudományos bizonyítékok állnak a rendelkezésünkre a dohányárukban használt ízesítőanyagokkal, illetve az egészségügyi figyelmeztetések hatékonyságával kapcsolatban. Az utóbbi időben a gyártók a dohánytermékek ízesítése és tetszetős csomagolása révén igyekeznek minél több vevőt megnyerni áruiknak, a piacokon pedig teljesen új termékkategóriák jelentek meg, gondoljunk csak az elektromos (e-) cigarettára. Ami a nemzetközi fejleményeket illeti, az EU és az uniós tagországok mindegyike ratifikálta az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményét, mely 2005 februárjában lépett hatályba. A felsorolt változások következtében az irányelv rendelkezéseinek egy része idejétmúlttá vált. További fontos tény, hogy a tagállamok eltérően jártak el a szabályozás kialakítása során, aminek folytán a dohánytermékek gyártására, kiszerelésére és árusítására vonatkozó tagállami jogszabályok eltérnek egymástól.

Az Európai Bizottság ezekre a fejleményekre válaszul dolgozta ki új javaslatát az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa felkérésére. A javaslathoz a dohánytermékekről szóló irányelv alkalmazásáról 2007-ben és 2009-ben készített jelentés szolgált alapul, mely azonosította, mely területeken lehetne a helyzetet javítani.

A javaslat fő elemei:

A javaslat a jelenleg hatályos irányelv mélyreható felülvizsgálatát szorgalmazza. Elfogadása esetén az új irányelv a következő területeken hoz majd változást:

  • Címkézés és csomagolás:A cigaretták és a sodort cigaretták dobozait az elő- és hátlap felületének 75%-át kitöltő méretű képes és szöveges egészségügyi figyelmeztetéssel kell ellátni. A csomagoláson nem szabad reklámelemeket megjeleníteni. A dohánytermékek csomagolásán a dohányfüst kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-tartalmával kapcsolatban jelenleg feltüntetett – és általános vélemény szerint félrevezető – információkat a jövőben a csomagolás oldalán elhelyezett felirat váltja fel, amely arról tájékoztat, hogy a dohányfüst több mint 70 rákkeltő anyagot tartalmazA tagállamoknak megfelelően indokolt esetben jogukban áll semleges egységcsomagolást előírni.
  • Összetevők:Az összetevők és a füstkibocsátás tekintetében elektronikus bejelentési formátum bevezetésére kerül majd sor. A javaslat előirányozza továbbá a jellegzetes ízesítésű cigaretták, sodort cigaretták és füst nélküli dohánytermékek, valamint a fokozottan toxikus és erős függőséget okozó dohánytermékek betiltását.
  • Füst nélküli dohánytermékek:A szájon át fogyasztott dohánytermékek (snüssz) a jövőben is minden tagországban tiltás alá esnek majd, kivéve Svédországot, amely mentességet kapott a tilalom alkalmazása alól. A jövőben minden füst nélküli dohánytermék egységcsomagjának a két fő felületén egészségügyi figyelmeztetést kell feltüntetni, jellegzetes ízesítésű dohánytermékeket pedig nem szabad majd árusítani.
  • Az irányelv hatályának kiterjesztése:Az új dohánytermék-kategóriák bevezetése előzetes bejelentéshez lesz kötve. Azok a nikotintartalmú termékek (pl. az e–cigaretták), melyek nikotintartalma nem ér el egy bizonyos küszöbértéket, forgalmazhatók ugyan, de csakis akkor, ha található a csomagolásukon egészségügyi figyelmeztetés. Ha nikotintartalmuk meghaladja a küszöbértéket, forgalmazásukra csak akkor nyílik mód, ha gyógyszerkészítményként, például nikotinpótló terápia céljából engedélyezték őket. A dohányzási célú gyógynövénytermékek esetében is kötelező lesz egészségügyi figyelmeztetést feltüntetni.
  • Határokon átívelő távértékesítés:A javaslat az internetes kiskereskedők vonatkozásában bejelentési kötelezettséget, ezenfelül pedig életkor-ellenőrzési mechanizmus bevezetését irányozza elő. A cél az, hogy a gyermekek és a kiskorúak ne vásárolhassanak dohánytermékeket.
  • Tiltott kereskedelem:Az új irányelv nyomon követési és ellenőrzési rendszer, valamint biztonsági elemek (pl. hologramok) alkalmazását írja majd elő annak érdekében, hogy a kereskedők kizárólag olyan dohánytermékeket értékesítsenek az EU-ban, melyek megfelelnek az előírásoknak.

Az eddig megtett és a soron következő lépések

A javaslat elfogadását az érdekeltek széles körére kiterjedő konzultációs folyamat előzte meg. Ennek egyik elemét az a nyilvános konzultáció jelentette, melynek folyamán 85 000-en adtak választ a kérdőívben feltett kérdésekre. A javaslat előkészítése során átfogó hatásvizsgálatra is sor került, mely a különböző szakpolitikai elképzelések gazdasági, társadalmi és egészségügyi hatásait mérte fel. Ezen túlmenően a Bizottság – a javaslat kidolgozásának elősegítése céljából – több külső tanulmányt is készíttetett.

A folyamat következő lépését az jelenti, hogy az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa megvitatja a javaslatot, melynek elfogadására várhatóan 2014-ben, hatálybalépésére pedig 2015–16 folyamán kerül majd sor.

További információk:

http://ec.europa.eu/health/tobacco/products/index_en.htm

MEMO/12/1005

Forrás: http://ec.europa.eu/

 
CsatolmányMéret
legjobb_gyakorlatok_eshatasuk_dohany_expozicio_ellen.pdf879.88 kB
nvt_tablak_nyomtathato.pdf586.58 kB
nvt_tablak_nyomdai.pdf751.93 kB
e_cigaretta_oefi_df.pdf204.28 kB
wntd2012.docx19.82 kB
SFP_TPD_2013.pdf824.66 kB